felújítási, állagmegóvási munkálatainak és az oktatási - nevelési feladatok ellátását segítő tárgyi eszközök beszerzésének támogatása

Pályázat NEMZ-KSZP-20-0017

Pályázat NEMZ-KSZP-20-0017

Pályázat NEMZ-KSZP-20-0017

Gyula Város Német Nemzetiségi Önkormányzata pályázatot nyújtott be, a "Németvárosi Óvoda felújítási, állagmegóvási munkálatainak és az oktatási - nevelési feladatok ellátását segítő tárgyi eszközök beszerzésének támogatása "címen- NEMZ-KSZP-20-0017 azonosító számú támoogatói okirat alapján a következő beruházás, és felújítási munkák valósultak meg:
Laminált parketta elhelyezése 3 csoportszobába, 4 csoport szoba, és szociális helységeinek falának teljes felületen történő lekaparása, kijavítása és újrafestése, 2 csoport kapott új bútorokat, 3 csoport kapott új szőnyegeket, illetve 2 csoportban új fektetők kerültek, 1 csoport új beépített szekrényt, amely egyben  ágynemű és ágytároló  is. Az udvar kapott egy szép napellenzőt, amely az udvar legjobban sütött részét is kitakarja, ezzel lehetővé téve, hogy a gyerekek tudjanak színezni, rajzolni.
Lehetőségünk nyílt a pályázat során ágyneműk vásárlására, így a pályázat keretein belül sikeresen megvásároltuk az óvoda befogadóképességének megfelelő darabszámú lepedőt, takarót, ágyneműhuzatot, ezzel is megkönnyítve a szülők helyzetét.

Köszönetet szeretnénk mondani a Miniszterelnökségnek és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek, amiért lehetővé tette a beruházást.
 
Pályázat NEMZ-KSZP-20-0017

Gyulai Német Nemzetiségi Óvoda Alapítvány

Számlaszám:

54000131-10002371
Copyright © 2024 Németvárosi Óvoda Gyula

Design & Development By Weboldal Manager

Search

5700 Gyula, Szőlős u. 1

06 30 736 6400
nemetvarosiovi@t-email.hu